Az illata mindig a feleségéé is. Minden szippantásban, amit az inge mellől elloptam, valaki mást is érezhettem.
A nőssel az a kényelmes, hogy sosem látom magunkat tisztán. Minden problémát eltakar az, hogy nős. Hittem, hogy minden megoldódik, ha már nem lesz nős, mert persze ígéret, az volt. Vagy nem volt, csak odagondoltam. Vagy a végén már nem is akartam, hogy legyen, mert addigra rádöbbentem, voltaképpen milyen kényelmes is egy ilyen hazug idill. Csak a szépet, az odafigyelőt, az elfogadót, a ragyogó szeműt kapni. Mindjárt elhittem, hogy vagyok valaki. Otthon persze csak a kritikát hallottam meg, volt is rá ok bőven – kinél ne lenne?!
De a vége mindig sírás.
A legutolsónál viszont már azért sírtam, mert rádöbbentem, nincs másik világ.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: